You are here:   Nyitólap Gazdálkodóknak Gyepgazdálkodás Fogalomtár
Nyomtatás



A gazdasági gyep


A gyep lágyszárú növényekkel fedett terület, amelynek növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai tényezői alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természet-közeli gyep, valamint a gyephasznosítás takarmányozási céljának megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított, növénytársításból, mint magról telepített gyep.

 

 

A gyepgazdálkodás

 

A gyepgazdálkodás a gyepalkotó növényekre, mint biológiai alapokra épülő, a gyeptermesztési eljárásokkal előállított takarmánytermés, gazdasági állatokkal történő hasznosítását jelenti legeltetéssel, vagy pedig kaszálás után tartósított takarmányként való felhasználással. A gyephasznosítás a termés felhasználási módját jelenti. A hasznosítás módja és igényei meghatározzák a termesztés agrotechnikáját.

 

 

A fenntartási cél lehet gazdasági, természetvédelmi és urbanizációs gyep

 

 

  • A gazdasági gyepek fenntartási célja a szálastakarmány előállítás legeltetési vagy tartósítási célokra. Növényállománya lehet ősgyep vagy telepített gyep. Termesztés technológiájára az extenzív vagy intenzív módszerek a jellemzőek. Hasznosítási formája legelő, rét vagy kaszáló.
  • Természetvédelmi célú gyepfenntartásról beszélünk, amikor a termelési cél nem a takarmány előállítás, hanem a védett élőlények élőhelyének biztosítása ősgyepeken, gyepgazdálkodási módszerekkel. Legeltetéses hasznosításukra jellemző az őshonos állatfajokkal történő legeltetés és a rendszeres ápoló jellegű gyomszabályozó kaszálás, a kaszáló-réteken, pedig a madarak költése utáni, általában már a júliusra eső időszakban elvégzett kaszálás, a takarmányértéket figyelmen kívül hagyó szénabetakarítás.
  • Az urbanizációs gyepek nem takarmányozási, hanem esztétikai, díszítő vagy sport és pihenési célú rekreációs gyepek. Jellemző rájuk a fenntartási célnak megfelelő magasságú röviden tartás, a rendszeres nyírással ápolt pázsitgyep. Növényzetüket nemesített sport vagy parkfű fajtákból, tervszerűen alakítják ki.


Hasznosítási forma és cél alapján legelőt, kaszálót és rétet különböztethetünk meg.

 

Legelőként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését a teljes vegetációs időben legeltetéssel hasznosítjuk. Hozama - a legeltetési idény hosszától és az azt meghatározó, legeltetett állatfaj igényeitől függően – több termésnövedékre oszlik. A gyepalkotók összetétele alapján a rövid füves gyepek a birkalegelők, a finom levélzetű, magas füves gyepek a tejtípusú marha legelők, míg a durva füves gyepek a húsmarhatartás, vagy a szilaj marhatartás legelőjét biztosítják. A legelő használat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetés toleráns szálfüvek és egyéb gyepalkotó növényfajok felszaporodását segít elő. A növényállomány diverzitás változása a termesztési eljárásokon kívül, a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ.

 

 

Kaszálóként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek zöld termését évről évre csak kaszálással takarítjuk be, függetlenül attól, hogy a levágott füvet a továbbiakban hogyan használjuk fel, vagy alkalmas e tartósításra. Növényzetének meghatározó része szálfüvekből áll.

 

 

Rétként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését részben legeltetéssel, részben kaszálással takarítjuk be. A réthasznosítás jellemzője, hogy a gyepből a kaszált terület nagysága a ráhajtott állatok számától, optimális terhelésétől, helye a legeltetésből kivont, többlettermést biztosító kaszáló rész kijelölésétől, a levágott termés tömege pedig a tápanyag ellátottságtól és az évjárathatástól függően változhat.




A gyepek művelési állapota szerint megkülönböztethetünk termő, felhagyott, parlag és leromlott vagy degradálódott gyepet.

 

 

A termőgyep növényállománya mezőgazdasági hasznosítási célokra alkalmas, extenzív vagy intenzív gyeptermesztési eljárásokkal művelhető, fajgazdagsága és termőképessége a termőhely ökológiai adottságainak megfelelő szinten tartható.


A felhagyott gyep a hasznosítatlan, magára hagyott, gyep művelési ágba tartozó területet jelenti. Ilyenkor a gyep növényállománya fokozatosan leromlik, és a leromlási folyamatban parlag- majd degradált, leromlott gyeppé alakul. A gyomnövények mellett megjelennek a cserjék, bokrok, és idővel a terület értékes takarmányfüvekben és más gyepalkotókban egyre fajszegényebb lesz.


Parlag-gyepként határozható meg az a gyep művelési ágba tartozó mezőgazdasági terület, amelynek gazdasági művelését abbahagyták, és ezáltal vagy elgyomosodó, cserjésedő gyepet, vagy hasznosítatlan gyomgyepes növényzetet találunk rajta. Ezek a területek már extenzív gyepműveléssel is ismét jó állapotba hozhatók, vagy ősgyep jellegűvé tehetők. Az értékes gyepalkotók visszaszorulóban vannak, de még nem hiányoznak, ismételt művelésbe vétellel termőképességük és faj összetételük helyre áll. Ahogy - a szukcesszió előrehaladásával - az értékes gyepalkotó fajok kiszorulnak a gyepből, olyan ütemben degradálódik e miatt a terület növényállománya.


A degradált gyepek közé soroljuk azokat a gyepes növénytársulásokat, amelyek termését hasznosítják, de a gyeptermesztési és hasznosítási eljárások elmaradása, vagy szakszerűtlen végzése miatt a hasznos gyepalkotók aránya folyamatosan csökken. A gyep alulhasznosítás miatt a szukcessziós folyamatok előrehaladása veszélyezteti az eddig meglévő értékes gyepalkotók létét és fennmaradását. Ilyen lehet a kaszálás elmaradása miatt réteken az elnádasodás és cserjésedés, száraz gyepeken pedig az elbokrosodás, beerdősülési folyamat kezdete.




A gyep túllegeltetése miatt az értékes füvek kiritkulnak, és a gyepnemez sérülésein megjelennek az invazív gyomok, a lejtős területen pedig ehhez társulhat még az erózió. A gyep hasznosítható termése és állateltartó képessége egyre csökken. Az értékes fűfajok hiányoznak a gyepalkotók közül. A gyep termőképessége csak ezek újra telepítésével, valamint a termesztés és hasznosítás technológia egyidejű átalakításával, szakszerűvé tételével állítható helyre.




Legeltetési fűmagasság a legeltetett állat igénye szerint változó fűmagasság. A szarvasmarhánál optimális a 30 cm fűmagasság, ennél hosszabbat legeltetve sokáig tart amíg a füvet gombóccá gyűri és lenyelhetővé teszi, ez csökkenti a legelés hatékonyságát. A rövidebb fűből kevesebbet tud egy harapással letépni és ezért kevesebb lesz a fogyasztása, mint ami a szükséglete. A juhoknál 15-25 cm a legeltetésre javasolt fűmagasság. A juhok elsősorban a levelet szedik le és mélyen legelnek, erősen igénybe veszik a gyepet.




Napi fűfogyasztás: a jószág testsúlya 10%-ának megfelelő zöldfüvet képes elfogyasztani, amihez adódik az elfogyasztott fű 20%-a mint taposási veszteség. Egy 500 kg tömegű számos állat 50 kg füvet lelegel és 20 kg füvet letapos naponta, így a zöldfű igény 60 kg/nap/számosállat. A tervezésnél hús marhánál 60 kg, tejelő marha állománynál pedig anyatehén és borja együtt átlag 80 kg fűfogyasztással tervezhető.




A szakszerű legeltetésnél egyensúly van a legeltetési idő, a pihenési vagy sarjadzási (regenerációs) idő és a gyep állateltartó képessége, terhelése között.

 

A legeltetési idő egy adott területen nem haladhatja meg a 10 napot, mivel az állat ekkor vissza legel a sarjadó fűbe és nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a növény életképességét is visszaveti.


A regenerációs idő a fű növekedési idejét jelenti a legeltetési magasság ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb (18 nap), nyáron hosszabb (30 nap), de a nyár végén a kisülési időszak miatt akár 40-50 nap, majd augusztus vége, szeptember elejétől ismét 30 nap, vagy rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától.


A forgási idő a terület termésnövedékének végig legeltetése az újabb növedék legeltetéséig, vagyis a legeltetési idő és a regenerációs idő összege.

 

 

A legeltetési idény a rotációs idők évi összege, vagyis a legeltetési napjainak száma. A legeltetési idény függ az állat fajától és tartástechnológiájától. A tejelő marha pl. április 20-tól szeptember végéig négy növedéket legel 40 napos rotációban, tehát a legeltetési idénye 160‑180 nap lehet.




A gazdasági gyep


A gyep lágyszárú növényekkel fedett terület, amelynek növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai tényezői alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természet-közeli gyep, valamint a gyephasznosítás takarmányozási céljának megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított, növénytársításból, mint magról telepített gyep.

 

 

A gyepgazdálkodás

 

A gyepgazdálkodás a gyepalkotó növényekre, mint biológiai alapokra épülő, a gyeptermesztési eljárásokkal előállított takarmánytermés, gazdasági állatokkal történő hasznosítását jelenti legeltetéssel, vagy pedig kaszálás után tartósított takarmányként való felhasználással. A gyephasznosítás a termés felhasználási módját jelenti. A hasznosítás módja és igényei meghatározzák a termesztés agrotechnikáját.

 

 

A fenntartási cél lehet gazdasági, természetvédelmi és urbanizációs gyep

 

 

  • A gazdasági gyepek fenntartási célja a szálastakarmány előállítás legeltetési vagy tartósítási célokra. Növényállománya lehet ősgyep vagy telepített gyep. Termesztés technológiájára az extenzív vagy intenzív módszerek a jellemzőek. Hasznosítási formája legelő, rét vagy kaszáló.
  • Természetvédelmi célú gyepfenntartásról beszélünk, amikor a termelési cél nem a takarmány előállítás, hanem a védett élőlények élőhelyének biztosítása ősgyepeken, gyepgazdálkodási módszerekkel. Legeltetéses hasznosításukra jellemző az őshonos állatfajokkal történő legeltetés és a rendszeres ápoló jellegű gyomszabályozó kaszálás, a kaszáló-réteken, pedig a madarak költése utáni, általában már a júliusra eső időszakban elvégzett kaszálás, a takarmányértéket figyelmen kívül hagyó szénabetakarítás.
  • Az urbanizációs gyepek nem takarmányozási, hanem esztétikai, díszítő vagy sport és pihenési célú rekreációs gyepek. Jellemző rájuk a fenntartási célnak megfelelő magasságú röviden tartás, a rendszeres nyírással ápolt pázsitgyep. Növényzetüket nemesített sport vagy parkfű fajtákból, tervszerűen alakítják ki.


Hasznosítási forma és cél alapján legelőt, kaszálót és rétet különböztethetünk meg.

 

Legelőként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését a teljes vegetációs időben legeltetéssel hasznosítjuk. Hozama - a legeltetési idény hosszától és az azt meghatározó, legeltetett állatfaj igényeitől függően – több termésnövedékre oszlik. A gyepalkotók összetétele alapján a rövid füves gyepek a birkalegelők, a finom levélzetű, magas füves gyepek a tejtípusú marha legelők, míg a durva füves gyepek a húsmarhatartás, vagy a szilaj marhatartás legelőjét biztosítják. A legelő használat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetés toleráns szálfüvek és egyéb gyepalkotó növényfajok felszaporodását segít elő. A növényállomány diverzitás változása a termesztési eljárásokon kívül, a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ.

 

 

Kaszálóként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek zöld termését évről évre csak kaszálással takarítjuk be, függetlenül attól, hogy a levágott füvet a továbbiakban hogyan használjuk fel, vagy alkalmas e tartósításra. Növényzetének meghatározó része szálfüvekből áll.

 

 

Rétként kezeljük azt a gyepterületet, amelynek termését részben legeltetéssel, részben kaszálással takarítjuk be. A réthasznosítás jellemzője, hogy a gyepből a kaszált terület nagysága a ráhajtott állatok számától, optimális terhelésétől, helye a legeltetésből kivont, többlettermést biztosító kaszáló rész kijelölésétől, a levágott termés tömege pedig a tápanyag ellátottságtól és az évjárathatástól függően változhat.




A gyepek művelési állapota szerint megkülönböztethetünk termő, felhagyott, parlag és leromlott vagy degradálódott gyepet.

 

 

A termőgyep növényállománya mezőgazdasági hasznosítási célokra alkalmas, extenzív vagy intenzív gyeptermesztési eljárásokkal művelhető, fajgazdagsága és termőképessége a termőhely ökológiai adottságainak megfelelő szinten tartható.


A felhagyott gyep a hasznosítatlan, magára hagyott, gyep művelési ágba tartozó területet jelenti. Ilyenkor a gyep növényállománya fokozatosan leromlik, és a leromlási folyamatban parlag- majd degradált, leromlott gyeppé alakul. A gyomnövények mellett megjelennek a cserjék, bokrok, és idővel a terület értékes takarmányfüvekben és más gyepalkotókban egyre fajszegényebb lesz.


Parlag-gyepként határozható meg az a gyep művelési ágba tartozó mezőgazdasági terület, amelynek gazdasági művelését abbahagyták, és ezáltal vagy elgyomosodó, cserjésedő gyepet, vagy hasznosítatlan gyomgyepes növényzetet találunk rajta. Ezek a területek már extenzív gyepműveléssel is ismét jó állapotba hozhatók, vagy ősgyep jellegűvé tehetők. Az értékes gyepalkotók visszaszorulóban vannak, de még nem hiányoznak, ismételt művelésbe vétellel termőképességük és faj összetételük helyre áll. Ahogy - a szukcesszió előrehaladásával - az értékes gyepalkotó fajok kiszorulnak a gyepből, olyan ütemben degradálódik e miatt a terület növényállománya.


A degradált gyepek közé soroljuk azokat a gyepes növénytársulásokat, amelyek termését hasznosítják, de a gyeptermesztési és hasznosítási eljárások elmaradása, vagy szakszerűtlen végzése miatt a hasznos gyepalkotók aránya folyamatosan csökken. A gyep alulhasznosítás miatt a szukcessziós folyamatok előrehaladása veszélyezteti az eddig meglévő értékes gyepalkotók létét és fennmaradását. Ilyen lehet a kaszálás elmaradása miatt réteken az elnádasodás és cserjésedés, száraz gyepeken pedig az elbokrosodás, beerdősülési folyamat kezdete.




A gyep túllegeltetése miatt az értékes füvek kiritkulnak, és a gyepnemez sérülésein megjelennek az invazív gyomok, a lejtős területen pedig ehhez társulhat még az erózió. A gyep hasznosítható termése és állateltartó képessége egyre csökken. Az értékes fűfajok hiányoznak a gyepalkotók közül. A gyep termőképessége csak ezek újra telepítésével, valamint a termesztés és hasznosítás technológia egyidejű átalakításával, szakszerűvé tételével állítható helyre.




Legeltetési fűmagasság a legeltetett állat igénye szerint változó fűmagasság. A szarvasmarhánál optimális a 30 cm fűmagasság, ennél hosszabbat legeltetve sokáig tart amíg a füvet gombóccá gyűri és lenyelhetővé teszi, ez csökkenti a legelés hatékonyságát. A rövidebb fűből kevesebbet tud egy harapással letépni és ezért kevesebb lesz a fogyasztása, mint ami a szükséglete. A juhoknál 15-25 cm a legeltetésre javasolt fűmagasság. A juhok elsősorban a levelet szedik le és mélyen legelnek, erősen igénybe veszik a gyepet.




Napi fűfogyasztás: a jószág testsúlya 10%-ának megfelelő zöldfüvet képes elfogyasztani, amihez adódik az elfogyasztott fű 20%-a mint taposási veszteség. Egy 500 kg tömegű számos állat 50 kg füvet lelegel és 20 kg füvet letapos naponta, így a zöldfű igény 60 kg/nap/számosállat. A tervezésnél hús marhánál 60 kg, tejelő marha állománynál pedig anyatehén és borja együtt átlag 80 kg fűfogyasztással tervezhető.




A szakszerű legeltetésnél egyensúly van a legeltetési idő, a pihenési vagy sarjadzási (regenerációs) idő és a gyep állateltartó képessége, terhelése között.

 

A legeltetési idő egy adott területen nem haladhatja meg a 10 napot, mivel az állat ekkor vissza legel a sarjadó fűbe és nemcsak a következő növedék termését csökkenti ezzel, hanem a növény életképességét is visszaveti.


A regenerációs idő a fű növekedési idejét jelenti a legeltetési magasság ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb (18 nap), nyáron hosszabb (30 nap), de a nyár végén a kisülési időszak miatt akár 40-50 nap, majd augusztus vége, szeptember elejétől ismét 30 nap, vagy rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától.


A forgási idő a terület termésnövedékének végig legeltetése az újabb növedék legeltetéséig, vagyis a legeltetési idő és a regenerációs idő összege.

 

 

A legeltetési idény a rotációs idők évi összege, vagyis a legeltetési napjainak száma. A legeltetési idény függ az állat fajától és tartástechnológiájától. A tejelő marha pl. április 20-tól szeptember végéig négy növedéket legel 40 napos rotációban, tehát a legeltetési idénye 160‑180 nap lehet.

Bejelentkezés

Támogatók

life logo

Partnerek

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Papp Zsolt - Családi gazdálkodó
Viszlóné Oláh Erzsébet
- Családi gazdálkodó