You are here:   Nyitólap Gazdálkodóknak Gyeptípusok leírása Löszgyepek Növényzeti típusok
Nyomtatás

Mivel a lösz erdőssztyepp, csak erdőspusztai klímában tud kialakulni, ezért elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencében éri el. Az erdőssztyepp (erdőspuszta) tölgyesei sajnos mára szinte teljesen megsemmisültek. Lösz sztyepprétek (löszgyepek) kis kiterjedésben ugyan, de szerencsére még többfelé előfordulnak a Kárpát-medencében. Az Európai Unióból a közép-keleti régiók kivételével hiányzik, soha nem is volt jelen, ezért is kapott kitüntetett figyelmet az uniós természetvédelemben: európai jelentőségű élőhellyé nyilvánították.

 

Nagyrészt a lösz alapkőzet változatos felszíni formakincse tette lehetővé, hogy a rajta kialakuló löszvegetáció azonos makroklimatikus viszonyok között is több típusra differenciálódjon. Másrészt, szinte kizárólag csak a meredek völgyoldalakon maradhatott fenn a természetes növényzet, mivel a kitűnő csernozjom talajú löszfennsíkok már régóta szántóföldi művelés alatt állnak. A löszlejtők tehát a Kárpát-medencére jellemző ősi erdőspusztai vegetáció refúgiumaivá (menedékhelyévé) váltak.

A völgyek növényzete nem egységes: lent a völgyaljban általában mocsárrétek és mocsarak terülnek el, a völgyoldalakon pedig lösz sztyepprétek (löszgyepek) élnek (4., 7. és 8. ábra, 2. táblázat). A lejtő kitettségétől és meredekségétől, a gyep egykori és jelenlegi használatától függően a lösz sztyeppréteknek is különböző típusai különíthetők el (2. táblázat). Koratavasszal a déli lejtők száraz löszgyepje kap életre először, ami aztán nyár közepére gyakran teljesen kiszárad, míg az északra néző völgyoldalak dúsabb füvű ún. félszáraz löszgyepjein csak később kezd serkenni a fű, viszont akár egész nyáron át zöld marad (9. ábra).

2. táblázat. A löszvölgyek lágyszárú növényzetének jellemző típusai.

 

száraz (xerofil) löszgyepek

félszáraz löszgyepek

mocsárrétek

mocsarak

vetett gyepek

előfordulás
a völgyben

déli, délnyugati kitettségű lejtőkön

északi, északkeleti kitettségű lejtőkön

völgyaljban

völgyalj mélyebb részein

völgyaljban vagy platón

jellemző növény-társulás

Salvio nemorosae – Festucetum rupicolae

Euphorbio pannonicae – Brachypodietum

Cirsio cani – Festucetum pratensis

Phragmitetum; Caricetum acutiformis

ÁNÉR kód
és név

H5: alföldi sztyepprétek

H4: stabilizálódott félszáraz irtásrétek, gyepek és száraz magaskórósok

D34: mocsárrétek

B1a: nádasok, és gyékényese; B5: nem zsombékoló magassásrétek

OB: jellegtelen üde gyepek; OC: jellegtelen száraz-félszáraz gyepek;

Natura 2000 kód és név

6250: síksági pannon löszsztyeppek

6210: szálkaperjés-rozsnokos xeromezofil gyepek

6440: ártéri mocsárrétek

jellemző füvek és sások

pusztai csenkesz, árva rozsnok, fenyérfű, kunkorgó árvalányhaj, deres tarackbúza, élesmosófű

tollas szálkaperje, sudár rozsnok, hegyi árvalányhaj, pusztai csenkesz, sárgás és lappangó sás, franciaperje

nádképű és réti csenkesz, réti és sovány perje, fehér tippan, pántlikafű, karcsú perje, csomós ebír

nád, széleslevelű gyékény, mocsári és parti sás

réti és veresnadrág csenkesz, sudár rozsnok, csomós ebír, tarackbúza, angolperje, karcsú perje

egyéb jellemző fajok

magyar kutyatej, ligeti és osztrák zsálya, csuklyás ibolya, szennyes ínfű, kései pitypang, sarlós gamandor, tavaszi hérics, zászlós csüdfű

kardos és borzas peremizs, koloncos legyezőfű, sátoros margitvirág, erdei szellőrózsa, réti útifű, bakfű, bérci és a hegyi here, csillagőszirózsa,

réti és a kúszó boglárka, réti és fehér here, pongyola pitypang, réti peremizs, tejoltó galaj, pasztinák

mocsári galaj, mocsári nőszirom, sövényszulák, mezei aszat

vadmurok, lándzsás útifű, katángkóró, apró szulák, sarlófű, farkas kutyatej

jellemző hasznosítás

legeltetés juhokkal

legeltetés juhokkal, esetleg marhával

legeltetés marhával vagy lóval, kaszálás

legeltetés marhával, kaszálás

kaszálás vagy legeltetés

ökológiai jelentőség

az ősi, fajgazdag, önfenntartó erdős-pusztai növényzet maradványa, sok ritka fajjal

az ősi erdőspusztai növényzet számos ritka fajának menedékhelye (refúgiuma)

az ősi élővilág sok faját őrzi, ökológiai folyosó, növeli a völgyek élőhelyi sokféleségét

sok faj kizárólagos élőhelye a tájban, növeli a völgyek élőhelyi sokféleségét

ha egykori szántón hozzák létre, akkor pufferterületként védi az értékes élőhelyeket

gazdasági prioritások

extenzív legeltetésre kiválóan alkalmas, gyepkezelést nem vagy alig igényel

extenzív legeltetésre kiválóan alkalmas, de rendszeres cserjeirtást igényel

általában jó kaszáló, sarjúja legeltethető, évente szárzúzózni kell

kaszálni nem érdemes, de marhával néha legeltethető

sikeres telepítés esetén jó kaszáló v. legelő, trágyázással hozama fokozható,

természet-védelmi prioritások

túllegeltetése, erős taposása kerülendő, trágyázás és öntözés tilos, a fajgazdag foltok legeltetése esetenként kerülendő

hasznosítás extenzív legeltetéssel, gyepjavítás tilos

hasznosítása kerülendő, időnként avas nád levágandó

inváziós gyomok irtandók, őshonos fajok belevetendők

 

A meredek északias kitettségű löszlejtőkön általában xeromezofil (félszáraz) löszgyep tenyészik, amely egykor erdőspusztai tölgyes erdőkkel, és ősi pusztai cserjésekkel alkotott mozaikot. Mára ezeket az erdőket kiirtották, csak néhány kisebb állományuk ismert, helyükön a dús növényzetű, nagy fűhozamú félszáraz löszgyepek terjedtek ki. Ha a gyepek legeltetését abbahagyják, akkor ott manapság általában másodlagos cserjések jönnek létre, melyek többségét a galagonya, a kökény és a vadrózsa alkotja. Ugyanakkor számos cserjés folt igen fajgazdag, és az egykori erdőspusztai növényzet ritka és védett fajait őrzi.

 

A délies és nyugatias lejtőkön, a szárazabb löszplatókon a vegetáció eredeti állapotában a pannon térségre jellemző száraz (xerofil) löszgyep fajgazdag állományait találjuk. Ezek a gyepek a sztyeppi klímához alkalmazkodtak, elviselik a nyári szárazságot, ugyanakkor minden emberi beavatkozás nélkül képesek megújulni és számottevő fűhozamot szolgáltatni. Ha erős a nyári aszály, akkor a növényzet kisül, de a nyárvégi, kora őszi esők hatására ismét kizöldül. A száraz löszgyepek (a félszáraz típushoz hasonlóan) számos ritka és védett faj élőhelyei. A legeltetés erősségétől függően különböző mértékben leromlott típusai alakulnak ki. A legeltetés felhagyását követően hajlamos becserjésedni, ha a talaj humuszrétege nem erodálódott le.

 

A félszáraz (xeromezofil) löszgyepet az alábbi jellemzői alapján tudjuk elkülöníteni a száraz (xerofil) löszgyeptől:

  • Az északias (leginkább ÉK-i) kitettségű, meredek (20–40º), lejtőkön jelenik meg.
  • Zárt, dús, többszintű, széleslevelű pázsitfüvek és sok kétszikű faj által uralt társulás.
  • Domináns a tollas szálkaperje, 40-50%-os, vagy gyakran nagyobb borítással.
  • A füvek közül gyakori a sudár rozsnok, a hegyi árvalányhaj, a franciaperje, a sások közül a sárgás és lappangó sás. Szinte mindig jelen van, de legfeljebb szubdomináns (alárendelt) szerepű a pusztai csenkesz, amely a kiszáradó (zavartabb) állományokban terjed el jobban.
  • Jellemző az erdei és erdőssztyepp elemek tömeges előfordulása (pl. sátoros margitvirág, erdei szellőrózsa, szarvas kocsord, olasz és baracklevelű harangvirág, bérci here, nagy ezerjófű, bíboros kosbor, selymes zanót, közönséges méreggyilok).
  • A 2m x 2m-es mintaterületre eső fajszám általában 30-nál valamivel több, de előfordulnak 40 fajnál többet tartalmazó kvadrátok is (a xerofil löszgyepekben átlagosan 20-30).

 

A száraz és félszáraz löszgyep közötti jelentős különbséget elsődlegesen a termőhely eltérő klimatikus viszonyai okozzák. Az északra néző lejtők kiegyenlítettebb mikroklímája lehetővé teszi bizonyos széleslevelű pázsitfüvek, pl. a tollas szálkaperje elszaporodását. A szálkaperje sűrű szőnyege alatt a talaj kevésbé melegszik fel, így a mikroklíma még kiegyenlítettebbé válik, és újabb nagy levélfelületű növényfajok is megtelepedhetnek. A nagyobb biomasszából több humusz képződik, amely a kötöttség emelésével hozzájárul még több talajnedvesség megtartásához. Mindezek következtében a növényzet záródása, szintezettsége tovább fokozódhat, így az erózió is egyre kisebb mértékű lesz, és a meredek lejtőn a humusztartalom egy adott (a déli lejtőkhöz képest magasabb) szinten állandósul. Ennek a pozitív visszacsatolási körnek az eredménye tehát az egyre zártabb növényzet, valamint legeltetés híján az avar jelentős felhalmozódása. A folyamat végül akár a cserjés vagy erdős vegetáció kialakulásáig is eljuthat.

 

Az északias kitettségben előforduló félszáraz löszgyepek tehát nagyobb fűhozammal rendelkeznek, és aszálymentes években még nyáron is megtarthatják üdeségük. A félszáraz gyep kíméletes legeltetése megakadályozhatja az avar nagymértékű felhalmozódását, ami a gyep megújulóképességére nézve kedvezőtlen. A folyamatos és erőteljes legeltetés és taposás azonban a gyeptípus átalakulásához vezet, mert a biomassza eltávolításával, a talajerózió fokozásával gyengíti, vagy megakadályozza a kialakulásához szükséges pozitív visszacsatolású folyamatot. Az intenzív legeltetés eredményeképp a ritka és védett fajok eltűnnek, az állományalkotó széleslevelű pázsitfüvek visszaszorulnak, és a keskenylevelű, szárazságtűrő füvek szaporodnak el. Ha intenzív legeltetésük még ezt követően is folyamatos, akkor végül a száraz löszgyephez hasonló, de jellegtelen, degradált gyep jön létre, amely általában már nem – vagy csak évtizedek alatt, és egy másik, szomszédos, fajgazdag félszáraz löszgyep szomszédságában – képes regenerálódni. Ezáltal a növényzet táji térbeli mintázata homogénebbé válik, ennek következtében pedig a legeltetés során nem lehet differenciálni a különböző gyeptípusok között, vagyis időben kevésbé húzódhat szét a délies és az északias lejtők legeltetése.

 

A xerofil löszgyep kíméletes legeltetése megőrizheti a gyep szerkezetét és gazdag fajkészletét. Az erőteljes legeltetése során azonban a növényzet felnyílik, a talaj eróziója erősödik, szélsőséges esetben a humusz teljesen lemosódik. Ezzel egyidejűleg elszaporodnak a legelőgyomok. Ha az intenzív taposás és a legelés folyamatos marad, akkor a növényzet teljesen átalakul, gyomnövényzet jön létre (3. táblázat).

  

3. táblázat. A délies kitettségű lejtőkön élő xerofil löszgyep degradáltsági (leromlási) típusai az eltérő legelési intenzitás szerint. A legeltetés juhokkal történik. B = a növényzet relatív borítása, amely a növényzet zártságát jelzi. S = növényfajok száma 2m x 2m-es mintaterületen.

legeltetés intenzitása

leromlottság mértéke

a típus jellemzői (talaj és növényzet) 

fűhozam és regenerálódás

évente egy-két hét kíméletes legeltetés, ezen kívül taposás nincs

természetes állapot, a löszgyep egyáltalán nem romlott le

–  a talaj nem vagy alig erodálódott

–  B = 90-100%

–  igen nagy fajgazdagság

–  S = 25-35

–  sokféle fűfaj

–  sok kétszikű

–  számos ritka és védett növény

–  jelentős fűhozam

–  a fűhozam hosszú távon biztosított

–  a növényzet hosszú távon is megőrzi jó állapotát

–  a növényzet regeneráció- képessége nagy

évente egy-két hónap kíméletes legeltetés, ezen kívül taposás nincs

természetes állapot, a löszgyep kis mértékben leromlott

–  kis mértékű talajerózió

–  B = 90-100%

–  nagy fajgazdagság

–  S= 20-35

–  több fűfaj

–  sok kétszikű

–  sok ritka és védett növény

–  jelentős fűhozam

–  a fűhozam hosszú távon biztosított

–  a növényzet önfenntartó, de leromlásának veszélye közepes

–  a növényzet regeneráció- képessége nagy

egész évben rendszeres,  legeltetés, ezen kívül taposás nincs

közel természetes állapot, a löszgyep közepes mértékben leromlott

–  közepes mértékű talajerózió

–  B = 85-95%

–  jelentős fajgazdagság

–  S = 15-30

–  néhány fűfaj

–  számos kétszikű

–  néhány ritka v. védett növény

–  közepes fűhozam

–  a fűhozam erősen változhat

–  a növényzet leromlásának veszélye nagy

–  a növényzet regeneráció- képessége kicsi vagy közepes

egész évben rendszeres legeltetés, valamint az állatok gyakori áthajtása a területen

a löszgyep nagy mértékben leromlott

–  közepes vagy erős talajerózió

–  B = 75-90%

–  kis fajgazdagság

–  S = 10-20

–  néhány fűfaj

–  kevés kétszikű

–  számos gyomfaj

–  ritka vagy védett növény nincs

–  kicsi fűhozam

–  a fűhozam nem kiszámítható

–  a növényzet további erős leromlásának veszélye nagy

–  a növényzet regeneráció- képessége kicsi

egész évben rendszeres legeltetés, az állatok rendszeres áthajtása a területen, rendszeres és erős taposás

az egykori löszgyep teljesen leromlott, taposástűrő gyom-növényzet váltotta fel

–  erős talajerózió

–  B = 50-80%

–  kis fajgazdagság

–  S = 10-15

–  néhány fűfaj

–  kevés kétszikű

–  a fajok többsége gyomnövény

–  ritka vagy védett növény nincs

–  kicsi fűhozam

–  a fűhozam nem kiszámítható

–  a talaj teljes leromlásának veszélye nagy

–  az egykori löszgyep regenerációja bizonytalan

 

A völgyalji laposokban egykor üde erdők, a vízállásos részeken mocsarak lehettek. Az erdőkből ma már szinte semmi nem maradt, a mocsarak nagy részét pedig kiszárították. A talajvíz szintjéhez képest magasabban fekvő völgyaljakban így manapság szárazgyepeket (löszgyepeket) vagy kiszáradó mocsárréteket, míg a mélyebb völgyaljakban mocsárréteket vagy mocsarakat találunk (2. táblázat). A teljesen kiszáradt völgyaljakban sok helyen szántóföldek húzódnak. A völgyalj talajfelszínének – akár kis mértékű – szintbeli változásai a vízháztartás különbségei miatt a mocsári-mocsárréti növényzet különböző típusainak helyenként látványos mozaikos mintázatát eredményezik.

 

A völgyalji mocsárréteket manapság általában nagyüzemi módon kaszálják, ritkábban marhával vagy lóval legeltetik. A magasabban fekvő, ezért tavasszal sem vízállásos völgyaljakban gyakran juhokat tartanak. A völgyalj az ott felhalmozódó (részben a löszplató szántóiról származó) tápanyagok miatt legeltetés vagy kaszálás hiányában általában erőteljesen gyomosodik vagy cserjésedik.

Mivel a völgyek körül általában nagy kiterjedésű szántók uralják a tájat, a völgyek vegetációja a természetes, őshonos élővilágnak menedékhelyet jelent. Ezen kívül a völgyek az ökológiai folyosó szerepét is játsszák: vándorlási útvonalat is jelentenek számos élőlény számára. Gyakran sok kilométeren keresztül húzódnak a szántók között, érintve több egyéb élőhelyfoltot, illetve az agrárterületek belső részeit összekötik a nagyobb folyók árterületeivel. A völgyek természetes vagy természetközeli élőhelyeinek megmaradása ezért azon élőlények számára is kulcsfontosságú, amelyek csak időlegesen tartózkodnak a völgyekben (pl. madarak). A löszvölgyeknek ezt a szerepét felismerve a legtöbb völgyet a Nemzeti Ökológiai Hálózat részévé nyilvánították. Ezt a völgyekben folyó gazdálkodás során is figyelembe kell venni, és meg kell őrizni (vagy vissza kell állítani) a természetes-természetközeli élőhelyek egykori változatosságát.

A völgyek fajgazdag löszgyepfoltjai szinte minden esetben érintkeznek szántóföldekkel vagy más leomlott, mesterséges élőhelyekkel. A löszgyepek szegélyeinek ezek a szakaszai általában erős zavaró hatásoknak vannak kitéve. A mechanikai zavarás (pl. szántás) mellett számolni kell vegyszerek (műtrágyák, növényvédő szerek) bejutásával is. A szegélyhatás ezért ezekben az esetekben gyomosodást jelent, amely során részben őshonos gyomok, de egyre inkább behurcolt inváziós növények szaporodnak el a gyepfoltok külső sávjában. Mivel a völgyoldalak sokszor nagyon keskenyek (néhány tíz, vagy csak néhány méter szélesek), ezért a völgyoldali gyepek természetközeli állapotú belső részei egyre keskenyebb sávokba szorulnak össze.

A szegélyhatás csökkenthető, ha a völgyekkel érintkező szántókat gyepesítjük, és a telepített gyepeket rendszeres kaszálással vagy legeltetéssel gyommentesen tartjuk. A gyepesítés során évelő fűfélék és/vagy sások által uralt lágyszárú növényzetet hozunk létre. A cél lehet nagy hozamú gyep létrehozása (trágyázással, öntözéssel, intenzív műveléssel), de még jobb, ha természetbarát gyepesítést hajtunk végre. Ennek során figyelembe kell venni a táj ökológiai adottságait, és arra kell törekedni, hogy őshonos növényfajokból álló, a tájban egykor jellemző természetes füves növényzet (völgyaljban mocsárrét, platón sztyepprét) jöjjön létre. A cél ebben az esetben kettős: egyrészt a termőhelynek megfelelő, az adott területen őshonos gyep rekonstrukciója, másrészt a természetes táj rehabilitációjának elősegítése. A kialakított új gyepterületek biztosíthatják az állatok téli takarmányát, vagy aszályos években a legelő jószágok ideterelésével a völgyoldalak csökkent fűhozamú löszgyepjei mentesíthetők a legeltetés alól.

A természetbarát gyepesítés során hagyatkozhatunk a spontán gyepesedésre is. Ennek során a parlagon hagyott szántón másodlagos szukcesszió megy végbe. Az egyéves gyomok (pl. maszlag, fenyércirok, parlagfű, betyárkóró, mezei tikszem, nagylevelű kutyatej) térhódítását majd visszaszorulását követően megjelennek az évelő tarackos füvek (pl. tarackbúza), majd az évelő, bokrosodó-zsombékosodó füvek (pl. a pusztai vagy a veresnadrág csenkesz), ezzel párhuzamosan egyre több kísérőfaj, évelő kétszikű is. Szerencsés esetben a folyamat végeredménye a termőhelyre jellemző természetközeli állapotú másodlagos növénytársulás lesz (üde talajon mocsárrét, száraz talajon löszgyep). A lösznövényzet másodlagos szukcessziója, a természetközeli állapotú löszgyepek kialakulása azonban több évtizedes folyamat, ami manapság az inváziós fajok térhódítása miatt még tovább tarthat. A szukcesszió feltétele, hogy a természetes fajok propagulumai (magjai, termései) a talaj magbankjában jelen legyenek, vagy a környék gyepjeiből átjuthassanak. A folyamatot a környék természetes gyepjén magérleléskor kaszált széna felhasználásával, a szénaterítés módszerével gyorsíthatjuk. Még célravezetőbb lehet, ha a környék természetes gyepein legeltetett állatok áthajtásával segítjük elő az őshonos gyepalkotó növényfajok propagulumainak bejutását.

A vetett gyepben eleinte szintén megjelennek az egyéves szántóföldi gyomok, de a pázsitfűfajok vetésével a nagyarányú kezdeti gyomosodás megakadályozható. Lehetőleg hasonló vagy azonos típusú élőhelyről gyűjtött magokat kell elvetni, és kerülni kell a tájidegen fajokból álló magkeverékek felhasználását. A második évtől kezdve azonban a vetett gyep és a parlagon hagyás esetén is számítani kell az inváziós évelő növények (elsősorban a selyemkóró és az aranyvessző) megtelepedésére és térhódítására. Ellenük a terület rendszeres kaszálása, később legeltetése lehet megfelelő védekezési mód.

 

Növényvilág

 

A löszgyepek 4 m2 nagyságú területén nem ritkán akár 30-40 növényfajt is megfigyelhetünk. Egy 400 m2 méretű gyepfoltban a fajok száma elérheti a 80-90-et is. Egy-egy közepes méretű löszvölgy kb. 10-15 hektár összkiterjedésű sztyepprétjeiben akár több mint 200 őshonos természetes faj is tenyészhet (nem számítjuk közéjük a szegetális és a ruderális gyomokat). Ha ezekhez a völgyalji rétek növényeit is hozzá számoljuk, az őshonos gyomnövényekkel, illetve a fákkal és cserjékkel együtt, akkor egy 40-50 hektáros löszvölgyben akár 300-400 fajt is regisztrálhatunk. A kiemelkedő fajszám arra utal, hogy a még fellelhető löszgyepek jelentős része ősgyep, s bár nem érintetlenek – évszázadokon keresztül legeltették őket –, a kíméletes használat miatt képesek voltak többé-kevésbé természetes állapotukban fennmaradni. A nagyszámú faj közül az alábbiakban néhány olyan jellemző elemet mutatunk be, amely a löszgyepekben állományalkotó, a természetes állapotot vagy éppen a leromlást jelzi, illetve gazdasági és/vagy természetvédelmi szempontból jelentős.

Pusztai (vagy barázdált) csenkesz (Festuca rupicola).

A sztyepprétek, így a löszgyepek egyik legjellemzőbb pázsitfüve. Levele szálas, hosszában barázda fut rajta végig, csúcsától a töve felé végigsimítva érdes. Csomós, zsombékképző aljfű, a száraz löszgyepek egyik legfontosabb faja. A szárazsághoz kitűnően alkalmazkodott, a meleg, napsütéses lejtőkön is állományképző, de az északi kitettségben élő félszáraz löszgyepekben is mindig jelen van. Az intenzív legelést és taposást azonban kevésbé bírja, mint rokona, a veresnadrág csenkesz, ezért az ilyen gyepekből kiszorul.

[Pusztai_csenkesz.jpg]

 

 

Veresnadrág csenkesz (Festuca pseudovina).

A pusztai csenkeszhez képest jobban tolerálja a rendszeres rágást és taposást, ezért az intenzíven legeltetett löszgyepek egyik állományalkotó növénye. Szárazságtűrő, levelei szálasak, nem érdesek. Tömött, de a barázdált csenkesznél kisebb csomókat képez. A kiszáradó mocsárréteken is jellemzővé válhat.

[Veresnadrag_csenkesz.jpg]

 

 

Kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata).

A pusztai és a veresnadrág csenkeszhez hasonlóan ez a faj is sűrű csomókat képez, de levelei hosszabbak. Hajtása is magasabb, 60-70 cm-re is megnőhet, rajta kunkorodó és egymásba csavarodó szálkájú toklászokban érik meg a termés. Hegyes toklásza könnyen belefúródik a legelő állatok bőrébe, és gyulladást okoz. A száraz löszgyepben alárendelten jelen lehet, az intenzív legeltetés hatására elszaporodik. Az északi lejtők félszáraz löszgyepében csak annak leromlásakor válik jellemzővé.

[Kunkorgó_árvalányhaj.jpg]

 

 

Fenyérfű (Bothriochloa ischaemum).

Nagyon jól bírja a szárazságot, ezért a délies kitettségű meredek lejtőkön, sőt a félsivatagi jellegű szakadópartokon is megtalálja életfeltételeit. Az intenzív legeltetés és erős taposás hatására felnyíló, erősen erodált talajú löszgyepekben állományalkotóvá válik. Általában a csomós növésű pázsitfüvek közötti talajfelszíneket borítja be. Elszaporodása biztos jelzője a gyep túllegeltetésének, vagy más erős zavarásnak (pl. a lejtő egykori művelésének).

[Fenyerfu.jpg]

 

 

Tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum).

Az északias kitettségű lejtőkön élő félszáraz löszgyep állományalkotó faja. Levelei szélesek, puhák. A növény a szárazságot nem bírja, de gyepje az északra néző lejtőkön tovább üde és zöld marad, mint a délies kitettségű löszoldalak xerofil gyepjei. Intenzív legeltetés és taposás hatására visszaszorul: kezdetben csak felritkul, majd teljesen el is tűnhet.

[Tollas_szalkaperje.jpg]

 

 

Taréjos búzafű (Agropyron pectinatum).

A löszös szakadópartok, erodálódó, suvadásos falak, felnyíló növényzetű meredek lejtők jellemző, állományalkotó növénye. A félszáraz löszgyepekből hiányzik, a zavartalan száraz löszgyepekben szálanként előfordulhat. Erős taposás hatására borítása megnőhet. Még jellemzőbb, hogy a völgyoldalak felső, erodált talajú peremén elszaporodik, és általában a ligeti zsályával együtt jellegzetes, elég fajszegény sávot képez. Az erős talajerózió egyik jelzőnövénye.

[Tarejos_buzafu.jpg]

 

 

 

Magyar kutyatej (Euphorbia glareosa = E. pannonica).

A löszgyepek egyik jelzőnövénye. A száraz és a félszáraz löszgyepekben egyaránt előfordul, de az erodált talajú nyílt gyepekből általában hiányzik. A legelő állatok többnyire elkerülik, de az erős taposást nem viseli el.

[Magyar_kutyatej.jpg]

 

 

 

Csillagőszirózsa (Aster amellus).

Az ősi, természetes, zárt sztyepprétek jellemző növénye. A löszgyepek közül csak az északias lejtők félszáraz típusában él. Az erős legelést és taposást nem bírja, ezért megritkulása vagy eltűnése az intenzív legeltetés egyik jele. Védett növény.

[Csillagőszirózsa.jpg]

 

 

Peremizs-fajok: hengeresfészkű, kardos, borzas és selymes peremizs (Inula germanica, I. ensifolia, I. hirta, I. oculus-christi).

A természetes, kevésbé zavart sztyepprétek jellemző növényei. Az erős legeltetést és taposást nem bírják. A hengeresfészkű peremizs a löszgyepek és a lösz erdőspuszta jelzőfaja, a selymes peremizzsel együtt védett növény.

[Hengeres_peremizs.jpg] [Kardos_peremizs.jpg] [Borzas_peremizs.jpg] [Selymes_peremizs.jpg]

     

 

Zsálya-fajok: mezei, ligeti és osztrák zsálya (Salvia pratensis, S. nemorosa, S. austriaca).

A löszgyepek jellegzetes kétszikű növényei. A mezei zsálya a kevésbé zavart száraz és félszáraz löszgyepben egyaránt megtalálható. A ligeti zsálya a száraz löszgyep gyakori faja, a leromlás során elszaporodhat. Erodált talajú, napsütéses löszlejtőkön néha tömeges. A zavartalan félszáraz gyepekben ritka, de annak leromlása során egyre gyakoribbá válik.

 

[Mezei_zsalya.jpg]                  Ligeti_zsalya.jpg] 

 

Szennyes ínfű (Ajuga laxmannii).

A löszgyepek egyik jelzőfaja, jellegzetes erdőspusztai növény. A száraz és a félszáraz löszgyepekben egyaránt megél. Jelenléte a gyep természetességét, ősiségét jelzi. A rövidebb ideig tartó, vagy csak időnként visszatérő zavarást (pl. égetés), illetve az esetenkénti intenzív legeltetés képes elviselni, de a hosszan tartó taposást és legelést nem bírja. Védett növény.

[Szennyes_infu.jpg]

 

 

Fehér pemetefű (Marrubium peregrinum).

Az intenzíven legeltetett, rendszeresen járatott, leromló száraz löszgyepek egyik jellegzetes faja. A taposás erősödésével gyakorisága megnő, a karámok közelében tenyésző gyepben nem ritkán uralkodóvá is válik. Elszaporodása biztos jelzője a túlságosan intenzív legeltetésnek.

[Feher_pemetefu.jpg]

 

 

 

Útszéli bogáncs (Carduus acanthoides).

A löszgyepek egyik jellegzetes legelőgyomja. Intenzív legeltetés és a talaj tápanyag-feldúsulásának következtében nagymértékben képes elszaporodni. Terjedését egykor acatolással igyekezték megakadályozni, manapság a völgyaljakban szárzúzózással védekeznek ellene. Ha egy völgyalji, tápanyagdús talajú legelőt néhány évre felhagynak, képes ott tömegessé válni.

[Utszeli_bogancs.jpg]

 

 

Selyemkóró (Asclepias syriaca).

Az egyik legveszélyesebb inváziós növényfaj. Észak-Amerikából származik, kiváló mézelő virágai miatt néhol termesztették is. Agresszíven terjedő évelő gyomnövény, ma már hazánk számos vidékén nagyon elszaporodott, az őshonos fajok kiszorításával súlyos károkat okoz. Az ősi, természetes, zavartalan löszgyepekben eddig nem tudott elterjedni, de a gyepek szántókkal érintkező szegélyében már jól érzi magát, és akár tömegessé is válhat. Felhagyott szántókon a második évtől kezdve szintén eluralkodhat, és akácosokban is terjed.

   

[Selyemkoro_termes.jpg]    [Selyemkoro.jpg]           

 

Aranyvessző-fajok: magas és kanadai aranyvessző (Solidago gigantea, S. canadensis).

Hazánkba Észak-Amerikából behurcolt, agresszíven terjedő, évelő, inváziós gyomnövény. Dísznövényként kertekből vadult ki, mára már az ország jelentős részét megfertőzte. Az ősi, többé-kevésbé háborítatlan löszgyepekben legfeljebb szálanként tud megjelenni, de a bolygatás erősödésével elszaporodhat. Főként a gyepek zavart szegélyén terjed, helyenként sűrű állományokat képez. Tömeges lehet mocsárréteken és mocsarakban is.

[Aranyvessző.jpg] [Aranyvesszo_rajz.jpg] 

 

 

Törpemandula (Prunus tenella = Amygdalus nana).

Az ősi lösz erdőspuszta jellegzetes növénye. Alacsony cserje, rózsaszín virágai áprilisban nyílnak. Egykor kiterjedt pusztai cserjéseket alkotott, gyepek és erdők határán is jellemző volt. Természetes állományai mára megfogyatkoztak és összezsugorodtak. Löszgyepekben, gyepek szegélyében, völgyoldalak felső peremén bukkanhatunk rá. Bár a nem legeltetett gyepeket sok helyen fenyegeti a becserjésedés veszélye, a cserjeirtást körültekintően kell végezni. A védett törpemandula, és több más, a löszlejtőkön kevésbé elterjedt vagy ritka cserje- és fafaj (pl. csepleszmeggy, húsos som, vadkörte, tatárjuhar) kíméletet érdemel.

[Torpemandula.jpg]

 

Bejelentkezés

Támogatók

life logo

Partnerek

Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Papp Zsolt - Családi gazdálkodó
Viszlóné Oláh Erzsébet
- Családi gazdálkodó